Történelem

Dobo ter regen 1A Dobó István tér Eger legnagyobb tere, amely a város szívében található. Legkorábbi elnevezése Piac tér. Az 1720-as évektől már a „váras piacza”-ként említik, az 1802. évi összeírás „Piatz”-ként nevezi meg, a latin és német térképek Forum, Theatrum vagy Pyaach néven jelölik. Később az itt felépült városházról a Városház tér nevet kapta, az 1800-as évek derekától Dobó tér néven említik a források. Később a Kossuth Lajos tér nevet kapta. A tér napjainkban ismét a hős várvédő, Dobó István várkapitány nevét viseli.

Dobo ter regen 2Valaha nagy, beépítetlen, vizes-mocsaras térség állt a mostani városmag helyén. Ide zúdult az Eger patak irányába a környező dombokról a víz, ezek hordalékából alakult ki az a szigetszerű térség, amely később vásár- és piachellyé, majd a város közéletének egyik jelentős színhelyévé vált.

A mai tér nem középkori eredetű, az 1718-ban elkezdett városház-építkezés, illetve a Széchenyi utca torkolatának fokozatos beépítésével, szűkítésével alakult ki.

Dobo ter regen 3A téren már a középkorban vásárokat tartottak. Sőt, egykoron rabszolga-kereskedelem is folyt itt. Hetivásárok tartására I. Lipót király 1702. évi október 20-áról kelt decretuma által nyert szabadalmat a város. A tanács 1705-ben rendeletben határozta meg, hogy a hetivásárokat hétfőn és pénteken tartsák. 1767-től keddi és szombati napra tették. Eger tanácsa 1789-ben parancsot adott a piacon lévő fabódék elbontására, 1796-ban pedig az akkor épülő minorita templom mellől távolították el a piacozók sátrait. Ekkor az élelmiszer-árusokat a piac északkeleti sarkába, a patak partjára helyezték. Az iparosok csak felváltva árulhattak a hetivásárokon, mert egyszerre nem fértek volna el a piacon.

Dobo ter regen 7Bár négy országos vásárra volt engedélye a városnak, sokáig csak egy alkalommal, szeptember 29-én, Szent Mihály napján tartották meg. Népes vásárok voltak ezek, messze földről látogatták. Hamarosan kinőtte a piac a teret, 1754-től egy része a városon kívülre szorult, 1790-től pedig jelentős része az Eszterházy püspök által megnyitott Vásártérre került át. Ekkortól háromnapos országos vásárokat rendeztek, melyeknek első napján állatvásár, a második és harmadik napján pedig sátoros vásár volt.

Dobo ter regen 5A mai Dobó tér helyén tehát hosszú évszázadokon át piac volt, s még a 20. században is sok család számára biztosított jövedelmet. Az új piaccsarnok megépüléséig (1965) tartottak itt gyümölcs- és zöldségpiacokat, ahová már kora hajnalban megérkeztek a termelők friss portékáikkal. Tőlük puttonyszámra, később kilóra felvásárolták a terményeket a kofák, akik 8 óra után árultak a piacon.

Dobo ter regen 6A Dobó tér mai arculata azután alakult ki, miután a piacot elköltöztették innen, a teret lezárták a gépjárműforgalom elől, és leburkolták. A város főterének és környékének nagyszabású rekonstrukciója 2012-ben kezdődött, s a tervek szerint 2014-ben fejeződik be.

(forrás: http://beszeloutcanevek.ektf.hu)

Comments are closed.